A magyarországi dél-alföldi régió területe 18 ezer, a romániai Vest régióé 32 ezer km2. A két régió közös államhatára 176 km; magyar részről Békés és Csongrád megye, román részről pedig Arad és Temes megye érintkezik egymással.
Gazdaságföldrajzi jellemzők
2008-ban, a dél-alföldi régióban városi címmel 48 település rendelkezett, ezzel a második legvárosiasabb régiója az országnak. Közülük – Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Kecskemét és Szeged – megyei jogú város.
A Vest régióban 2008-ban 42 település viselt városi rangot, közülük 12 megyei jogú városi címmel is rendelkezett. Megyei jogú városi rangja Arad megyében Arad, Krassó-Szörény megyében Resicabánya, Karánsebes, Hunyad megyében Déva, Vajdahunyad, Brád, Szászváros, Petrozsény, Vulkán, Lupény és Temes megyében Lugos és Temesvár városoknak van.
Demográfiai jellemzők
A dél-alföldi régió 1,3 millió lakosával Magyarország harmadik legnépesebb térsége, ahol 2009 elején az ország népességének 13%-a lakott.
Ezzel szemben az 1,9 milliós Vest régió Románia legkisebb lakosságú területe, ahol a román népesség 9%-a élt.
Gazdasági aktivitás, foglalkoztatottság
A Dél-Alföld, illetve a Vest régió munkaerő-piaci helyzete alapján nagyjából országa középmezőnyében helyezkedik el.
2008-ban a Dél-Alföld 15-64 éves népességének nem egészen 60%- a (533 ezer fő) tartozott a gazdaságilag aktívak csoportjába, míg a Vest régióban ez az arány 63%-ot tett ki. Dél-Alföldet a Vest régióénál valamivel alacsonyabb foglalkoztatottsági szint és magasabb munkanélküliség
jellemzi.
A foglalkoztatottak döntő hányada mindkét régió esetében alkalmazottként dolgozik. Létszámuk 2008-ban a Dél-Alföldön meghaladta a 360 ezer főt, míg a Vest régióban az 534 ezret közelítette.
A gazdasági fejlettséget komplex módon kifejező bruttó hazai termék (GDP) nagysága 2007-ben a dél-alföldi régióban megközelítette a 9 milliárd, a Vest régióban a 13 milliárd eurót.
Mezőgazdaság: A dél-alföldi régió három magyar megyéje a mezőgazdasági termelés szempontjából fontos szerepet játszik az ország gazdaságában. A Vest régióban Hunyad és Krassó-Szörény megyék nagy részét hegységek borítják, nyugat felé haladva azonban egyre csökkennek a magasságok, így Temes és Arad megyék mezőgazdasági potenciálja jelentős.
Az ágazat aránya a régió bruttó hozzáadott értékén belül megyénként jelentős szóródást mutat: a dél-alföldi régióban Békés megye (13,6%), a Vest régióban pedig Krassó-Szörény (14,4%) mezőgazdaságának aránya a legnagyobb.
Turizmus: Természeti adottságait tekintve a dél-alföldi és a Vest régió saját országán belül is jelentős idegenforgalmi potenciállal rendelkezik.
A Vest régióban 398 szállást adó szervezet várja vendégeit, akiknek száma 2008-ban megközelítette a 674 ezret, több mint négytizedük Temes, egynegyedet meghaladó részük Arad megyét választotta. A Dél-Alföld iránt érdeklődők száma meghaladta az 536 ezret, közel négytizedük szállt meg Csongrádban, több mint három tizedük pedig Békésben.
Infrastruktúra: 2008-ban a Dél-Alföld 3 megyéjében az országos közutak hossza 5,1 ezer kilométert tett ki, amelyből – Bács-Kiskun és Csongrád megyék területén – összesen 127km az autópálya. További közel 300km (6%) az elsőrendű és 841km (16%) a másodrendű főút. A Vest régió 10,3 ezer kilométeres úthálózatának 18%-a (majd 1900km) az úgynevezett nemzeti, a többi pedig megyei és helyi út.
Határon átívelő együttműködés
Az Arad-Békés határon átívelő üzleti közeg tükrös felépítésű, a két megye egymás tükörképei, ami rendkívüli előnyt jelent a román-magyar térségi kapcsolatok fejlesztése érdekében. A szolgáltatások, szállítások és telekommunikációk magas számaránya azt jelzi, hogy a határon átívelő együttműködés tovább erősödhet ezeket a szakterületeken.
Az a tény, hogy Békéscsaba Debrecen és Szeged, két erős kulturális személyiséggel rendelkező város között fekszik, ugyanúgy Arad Temesvár és Bihar, szintén hasonló kulturális identitással rendelkező települések között található, előnyt jelenthet egy olyanfajta határon átívelő együttműködés kifejlesztésében, ahol az említett szakterületeken kívül, fejlődjön a vendéglátás és a turizmus is. Emellett Arad megye Románia egyik jelentős vasúti és közúti kapuja a IV-es Páneurópai Korridor mentén, ami jelentős mértékben megszilárdíthatja a határon átívelő együttműködést a térségben.
The content of this webpage does not necessarily represent the official position of the European Union.
Visit Hungary-Romania Cross-Border Co-operation Programme 2007-2013